Verka nekem a legkisebb kishúgom, apánk második házasságából.
Talán, még nekem, elsőszülöttnek elnézték, hogy csak lány lettem, de a negyedik lánynak lenni már nehezebb helyzet lehetett.
Amikor ő megszületett, én már kiskamaszként éltem, és Verkával ritkán voltunk együtt; amikor ő még kisbaba volt, én már nagylánynak éreztem magam, amikor ő nagylány lett, én első gyermekeimmel már Veszprémben éltem.
Mégis, az élet és a sorsunk furcsa módon többször is összehozott bennünket.
Például tiz éve az MNB számára a céges devizahitelekről bizonyos Schaffer Veronika számára kellett teljesitenünk a bevallási kötelezettségünket, de ebben a kontextusban fel sem merült bennem, hogy nem egyszerű név-azonosságról van szó, hanem a saját testvérem az, aki számára rendszeresen faxot kell küldenem. Nagyon meglepődtem, amikor ez mégis kiderült - számomra ez volt az a felismerés, hogy lám, Verka, a legkisebb húgom is felnőtt már - és az életben, nem is akárhogyan, meg is állja a helyét.
Tavaly aztán a gyerekeimmel a Hotel Magisternben nyaraltunk Siófokon, ahol ismét véletlenül futottunk össze Verka családjával. Vajon mekkora az esély, hogy egymástól távol élő felnőttek, még ha testvérek is, külön egyeztetés nélkül ugyanazon szállodában foglalnak ugyanarra a hétre szobát?
Néhány hete az élet ismét összeterelt bennünket - a cégem új irodába költözött az Aliz utcába, és Verkával egy közeli gyorséttelem büféjében köszöntünk nagy örömmel egymásra. Kiderült, hogy az ügyvédi iroda ahol dolgozott, ugyanabba az irodaház-komplexumba költözött...
Kisérteties, spontán találkozásaink a katasztrófa fényében új értelmet nyertek.
Mindannyian pazarlóan bánunk a minket körülvevő szeretettel és az állandó rohanásban nem értjük meg időben a véletlenek üzenetét! Nagyon fáj Verka elvesztése.
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése