Kedves kérésnek eleget téve, átmásolom ide gondolataimat...
Másfél hete volt egy baleset a városunkban. Innen-onnan hallottam róla, de miután az is az információk között volt, hogy a baleset halálos áldozata egy fiatal anyuka... nem, nem tudtam belemenni a részletekbe.
http://automenedzser.hu/hirek/20110715_szigetszentmiklos.aspx
Ma vásárolni voltunk és összefutottunk egy anyukával, aki Atika csoporttársának édesanyja. Sírva kezdett bele már a mondatba is... Hallottátok?
Nem, nem... mit...?
A baleset áldozata Atikám csoporttársának, egyik legjobb barátjának édesanyja volt.
Szülinapok, az első farsangok, szülői értekezletek... Reggeli beszélgetések a gyerekek öltöztetése közben. Egy-egy mosoly, ami az érzések közösségét adta. Kedves nő volt, szerényen mosolygott mindig. Imádta a gyerekeit. A kislánya még csak 4 éves... Fog-e emlékezni rá...?
A ballagás, amit közösen sírtunk végig. Izgult, hogy miként fogja venni majd a kisfia az iskolát.
A búcsúnap, ahol családilag vettünk részt. Sorversenyeztünk, és ő vezette a csapatot. Biztattuk, hogy kellően gyorsak legyünk és ügyesek.
Mennyire tetszettek neki Petrám horgolt kalapjai, meg is egyeztünk, hogy készítek majd Esztinek is.
Aztán az első sulis szülői, ahol ismét csak összemosolyogtunk. Egy osztályba fognak járni a fiaink.
Nem ismertük igazán jól egymást, de együtt éltünk meg sok szép és fontos dolgot, amit a gyerekeink hoztak az életünkbe.
Egyidősek voltunk.
Utoljára két hete találkoztunk egy szülinapi bulin.Vidáman, boldogan hozta a kisfiát, csinos volt és fiatal.
Felfoghatatlan, hogy egy értelmetlen baleset elvette a két kisgyermek édesanyját.
Ennyi az életünk... Bárcsak pár perccel később indultak volna el, vagy ne ezen az útvonalon haladtak volna... Nem tudom.
Csak sírok, és alig tudok mit mondani a kisfiamnak, aki hallotta a történteket.
Sajnálom! Nyugodjon békében!
Csilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése