Búcsúzom Tőled nehéz szívvel, és szorongva. Döbbenten fogadtam az iszonyú hírt, és talán még fel sem fogtam igazán. Üvöltenék, de csendesen sírok, hisz az Én fájdalmam meg sem közelíti azt, amit most férjed és gyermekeid átélhetnek.
Emlékezem. A gondos anyára, a kedves és nyugodt barátnőre, a közös élményekre. Hiába vitt a sors bennünket két irányba régi munkahelyünket tekintve, barátságunk megmaradt. Köszönöm Neked a vidám perceket, azokat az órákat, mikor meghallgattál, tanácsot adtál, kerestél, akár még a múlt héten is… Fent nézem a fényképed. Alább nézem a gyerekeid fényképét. Szorítja a torkom a sírás, és nem értem. Haragszom a sorsra, hogy ilyen erőszakosan és korán elragadott Tőlük. Tőlünk. Mindenkitől…
A Rád jellemző nyugalom mostantól örök, végtelen. A részvét, amit érzek a családod iránt, teljes, őszinte.
Soha nem értettem a világot, valószínű, hogy ezek után pláne nem fogom…
Anikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése