Egy jópár éves emlék került most a kezünkbe, amikor tegnap a szarvasi vendégkönyvünket lapozgattuk.
Verka a következő versikét faragta:
"Eljöttünk mi vendégségbe,
telis-tele reménységgel.
Dani aztán szenvedett,
szüleinek elege lett.
Fájt a hasa szegénykének,
véget vetett a vendégségnek.
Ettünk-ittunk finomakat,
teletömtük a hasunkat.
Köszönjük a vendéglátást,
hogy mutassunk elég hálát.
Jancsika csupa szeretet,
adott belőle rengeteget!
Sajnálta, hogy elmegyünk,
azt hiszem, jönne velünk.
Ha hívtok, jövünk máskor is,
ha jó lesz, hozzuk Danit is.
Bianka egy kis tündér,
szívem szerint hazavinném.
Versemnek itt vége van,
folytatása akkor lesz,
ha a Domonyi család
ismét vendég lesz!!"
Hát, ez a versike, sajnos már soha, soha többé nem folytatódik...
Verka, nagyon hiányzol mindannyiunknak!
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése